| ||
|
| ||
|
Ajánlott linkek
Üdvözlet
Online
|
Osztrák igen a biometrikus igazolványokra
Bár az osztrák parlament jövő januárban tárgyalja az ügyet, és sokan kritizálják technikai szempontból a biometrikus igazolványokat, szakemberek szerint az E-Pass bevezetése Ausztriában biztosra vehető. Az osztrák E-Pass követni fogja az Európai Unió ajánlásait, és Liese Prokopp osztrák belügyminiszter szerint a fejlesztésénél a biztonságra és a hamisítások elleni védelemre helyezik a fő hangsúlyt. Az ország minisztertanácsa - az elektronikus útiokmányok bevezetéséhez kapcsolódóan - egyúttal döntött arról is, hogy néhány éven belül az osztrák repülőterek többségében felállítják az arcfelismerő szkennereket, amelyek az E-Passban tárolt digitális JPEG formátumú képeket egy kamera segítségével össze fogják hasonlítani az illető személyről az adatbázisukban tárolt fényképével. (sg.hu)
Ausztria a génpiszka elleni harc élére áll
Összeurópai konferenciát rendez a génmódosított termékekről Ausztria április 4-én és 5-én. Az erről szóló döntést az öt éves svájci moratóriumot eldöntő vasárnapi referendum után jelentette be Josef Pröll osztrák mezőgazdasági- és környezetvédelmi miniszter. Pröll úgy véli, a svájci döntés teljes mértékben megerősíti az osztrák álláspontot, amely Európában az egyik legharcosabb a géntechnikai beavatkozásokkal szemben. Ausztria nem értett egyet az Európai Bizottságnak a génmódosított termékek forgalmazását engedélyező tavalyi döntésével sem. Az osztrák miniszter megjegyzi: a svájci moratórium jól jelzi, hogy a génmanipuláció milyen érzékeny kérdés az európai emberek számára. A GMO másik nagy ellenzője, Olaszország is üdvözölte a vasárnapi svájci referendum eredményét. Gianni Alemanno mezőgazdasági miniszter gratulált a svájciaknak, és úgy nyilatkozott: döntésük alighanem elgondolkoztatja az Uniót.
[ Read the rest ... ]
Ausztria segítséget ígér Romániának és Bulgáriának
Az extrém-nacionalista Jorg Haider azonban az EU integráció leállítását kérte, kellőképpen előkészített munkapiaci stratégia hiányával vádolva meg az illetékesek, miközben a munkanélküliség folyamatosan növekvőben van. Annak ellenére, hogy Ausztria nem lelkesedik különösképp az EU-bővítés miatt, a külügyi tárca vezetője, Ursula Plassnik arra intette szkeptikus honfitársait, ne dramatizálják túl a helyzetet. A Délkelet-Európai Stabilitási Paktum főkoordonátora, Erhard Busek is azt kérte, adjanak esélyt az eljövendő EU-tagoknak. Az integráció pénzügyi gondjait új szabályok bevezetésével kell megoldani – vélte Maria Berger, az osztrák szocialista párt EP képviselője. (politikaiforum.hu)
Eljárás indult a Rábát szennyező cég ellen Ausztriában
A bizottság magyar társelnökének, Varga Miklós vízügyi helyettes államtitkárnak írott levél számot ad a Rába szennyezésével kapcsolatban eddig lefolytatott vizsgálatokról. E szerint a Bécsi Műszaki Egyetem vizsgálatain túlmenően az osztrák Szövetségi Mező- és Erdőgazdasági, valamint a Környezet- és Vízgazdálkodási Minisztérium szakértői is elvégezték a Boxmark cég jennersdorfi és feldbachi, valamint a Schmidt cég wollsdorfi szennyvízbevezetésének elemzését. Az üzemek vízjogi engedélyét kivétel nélkül az osztrák jogszabályokban rögzített feltételek szerint adták ki, de az elemzések kimutatták, hogy mindhárom esetben határérték-túllépés történt egyes szennyező anyagok tekintetében. A Jennersdorfi Járási Hivatal ezen eredmények ismeretében indított eljárást a Boxmark cég helyi üzeme ellen.
[ Read the rest ... ]
Egymillió eurót várnak a Waldmüller-festményért
Öt nap, hét árverés – ezt ígéri jövő hétre a Dorotheum. A bécsi aukciósház idei negyedik, egyben utolsó aukciós hetét az ezüsttárgyak nyitják meg november 28-án. Az esemény szó szoros értelemben vett fénypontját egy 1601-ből származó strasbourgi esküvői díszserleg jelenti majd; az aranyozott ezüst ötvösmunka 10-20 ezer eurót hozhat. Kedden a bútorok és dísztárgyak, majd a modern és kortárs képzőművészet kerül sorra. A bútorkínálatban spanyol késő reneszánsz asztalt, 19. század végi bécsi fegyverszekrényt és persze számos kiemelkedő biedermeier darabot találunk. A 20. századi képek közül kiemelkedik Mario Schifano New York 1965 című festménye (140-180 ezer euró), Antoni Tapiés 1957-es Barna és szürke, No. LIX című alkotása, valamint az elmaradhatatlan hazai klasszikus, Egon Schiele 1918-as rajza (Leányakt, 70-100 ezer euró).
[ Read the rest ... ]
Nem a pilóta hibája okozta a szeptemberi tragédiát az ausztriai felvonónál
Nem a pilóta hibája okozta a szeptemberi tragédiát az ausztriai Söldenben, amikor kilenc turista - közöttük hat gyerek - halt meg, mert egy helikopterről leoldódott betontartály eltalálta a kötélpálya egyik kabinját. Az osztrák közlekedési minisztérium szóvivője hétfőn arról adott tájékoztatást, hogy a helikopter teherfelfüggesztő horgának a nyitását vezérlő kapcsoló meghibásodása okozta a tragédiát. A műszaki vizsgálatok megállapították, hogy a kapcsoló kopása következtében egy parányi fémszilánk okozhatott olyan zárlatot, amelynek impulzusára kinyílott a folyékony betont szállító helikopter teherhorga, és a tartály a mélybe zuhant. (uno.hu)
Külön jelölést kapnak Ausztriában a "jó" játékok
A legújabb elképzelések szerint "pöttyöt" kapnának Ausztriában a "jó", vagyis a gyermekek és a fiatalok fejlődését káros irányba nem befolyásoló számítógépes és videójátékok. A BuPP nevű osztrák illetékes szövetségi szervezet oldalán már el is érhető az a folyamatosan frissített lista, ami ezeket a programokat tartalmazza. A BuPP ezzel a listával akarja megkönnyíteni a szülők helyzetét, hogy láthassák, mely játékokat érdemes és ajánlott megvenniük a csemetéiknek és melyeket nem. Becslések szerint évente 15 ezer új számítógépes és videójátékot dobnak piacra. Ezekből kiválasztani és meghatározni a jókat a "sógoréknál" idén augusztus óta egy 40 tagú bizottság feladata. Minden egyes szoftver esetében a döntésre tíz nap áll a bizottság rendelkezésére, ezután dől el, hogy az adott szoftver megkapja-e a BuPP-minősítést vagy sem.
[ Read the rest ... ]
Lavinaveszély és elszigetelt falvak
A hirtelen leszakadt hó miatt Ausztriában a lavinaveszély, Spanyolországban a járhatatlan utak jelentik a legnagyobb problémát. A hetven centimétert is elérte néhány helyen Karintiában a péntek óta lehullott hó nagysága, ami rekordnak számít a dél-ausztriai tartományban. Komoly közlekedési fennakadásokat okozott a szűnni nem akaró havazás ebben a tartományban, ahol legutóbb 1984 novemberében esett ennyi fehér csapadék. Karintiában számtalan út járhatatlanná vált, néhány autópálya-szakaszon vasárnapra virradóra ideiglenesen leállt a forgalom, mert a hóeltakarítók nem tudtak megbirkózni a hatalmas mennyiségű hóval, illetve balesetek és a pályán keresztbefordult kamionok akadályozták meg a járművek továbbhaladását.
[ Read the rest ... ]
Hótorlaszok Ausztriában
Klagenfurt és a Trörl-Maglern-i határátkelőhely között az autópályán több órára leállt a közlekedés, miután az összecsúszott autók eltorlaszolták az utat. Az autópályának egy szakaszán már csak hólánccal lehet közlekedni, amellyel azonban több kelet-európai autós még nem rendelkezik, így sokan elakadnak. Az osztrák tűzoltóknak több mint száz helyen kellett autókat kimenteniük a hóból. A grazi meteorológiai szolgálatnak nincs adata arról, hogy valaha is esett volna 24 óra alatt ennyi hó Ausztriában. Az eddigi rekord 1984. november 24-én volt, amikor 35 centiméter esett. A meterológusok szerint a következő napokban már nem lesz havazás. (online.rtlklub.hu)
A GTS az év nagykereskedelmi szolgáltatója
A GTS Central Europe, a GTS-Datanet anyavállalata nyerte el a "2005 legjobb nagykereskedelmi szolgáltatója Közép-Kelet Európában" díjat, amelyet idén első alkalommal adott át a Capacity, a telekommunikációs iparág egyik legfontosabb nemzetközi szaklapja. A Capacity szerkesztősége minden évben tíz kategóriában díjazza azokat a nagykereskedelmi szolgáltatókat, amelyek hatékony vállalati stratégiájuknak és kiemelkedő teljesítményüknek köszönhetően a telekommunikációs piac meghatározó szereplőivé válnak régiójukban. "A GTS Central Europe akvizíciós stratégiájának és hálózatfejlesztési beruházásainak köszönhetően erős versenytársa a régió inkumbens távközlési szolgáltatóinak" - indokolta a döntést Mark Kemp, a Capacity szerkesztője. "Közép-Kelet Európában a GTS Central Europe rendelkezik a legnagyobb kiterjedésű hálózattal, és további terjeszkedési törekvései is jól körvonalazottak" - tette hozzá.
[ Read the rest ... ] |
MonaPhone
![]() Ingyenes internetes videóbeszélgetés a regisztrált felhasználóink részére MonaPhone 2.2 letöltés Ingyenes beszélgetés az Interneten Ingatlanok, Álláskereső, Autók...
Érdeklődni a 00/36/20-211-23-16 telefonszámon, vagy a következő e-mail címen: ingatlan@vilagszinvonal.hu Mona-System Szakrendelő
Belgyógyászati, kardiológiai, angiológiai, diabetológiai, endokrinológiai, gasztroenterológiai, ideggyógyászati, pszichiátriai, sebészeti, érsebészeti, plasztikai sebészeti, urulógiai, orthopédiai, traumatológiai, kézsebészeti, sportorvosi szakrendelések, valamint ultrahang diagnosztikai szakvizsgálatok, kardiológiai és hipertónia holter, EEG, laboratóriumi vizsgálatok előjegyzés alapján a MONA-System Szakrendelőben. Nyíregyháza, Szent István u 57. Fsz./1 Egészségügyi probléma esetén hívja munkatársunkat az alábbi telefonszámon vagy írjon az e-mail címünkre. Előjegyzés: 06-20/824-3238 rendelo@monasystem.hu Skype: monairoda.nyiregyhaza Számláló
Ma: 0 (egyedi:0) Összesen: 4820468 (egyedi:4809572) Legtöbb: 6787 (egyedi:6779) |
Minden védjegy © a tulajdonosaiké
|